Skip to main content

2024. április 17-én került sor a Magyar Önkormányzatok Szövetségével (MÖSZ) és a Településfejlesztési Szövetséggel (TESZ) közös “A jövő települései Magyarországon” című díjátadóval egybekötött konferenciánkra a Gödöllői Királyi Kastélyban.

A konferencián közel 150 önkormányzat polgármestere, döntéshozója, illetve önkormányzati képviselője vett részt, hogy közösen gondolkodjunk a magyar települések fejlődési lehetőségeiről, az energiaválságra adható válaszokról, valamint átadtuk az Egyensúly Intézet Településindexén legjobb helyezést elért települések polgármestereinek a Településindex-díjat. A konferencia célja volt, hogy polgármesterek és a hozzájuk csatlakozó szakértők adatalapon, objektív szempontok alapján párbeszédet folytassanak a magyar települések fejlődési lehetőségeiről, a helyi autonómiáról és az energiafüggetlenség kérdésköréről, valamint, hogy elismerjük a legjobb teljesítményt nyújtó hazai városokat, budapesti kerületeket és falvakat.

A konferencián Mayer Gábor, területfejlesztésért felelős államtitkár köszöntötte a vendégeket, valamint a hazai területpolitika megújításáról tartott előadást.

A Településindex-díjak átadása előtt Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója tartott előadást a Településindex hátteréről és módszertanáról.

A Településindex öt kategóriában rangsorolja a magyar településeket:

Budapesti kerületek rangsora,

Megyeszékhelyek rangsora,

Városok rangsora,

Kisvárosok és nagyobb községek rangsora,

Kistelepülések rangsora.

Hiszünk benne, hogy Magyarország csak úgy válhat sikeresebbé a következő évtizedekben, ha életerős, szabad és cselekvőképes kisközösségekre támaszkodhat. Éppen ezért az évente közzétett településindex célja, hogy segítse a döntéshozókat azoknak a területeknek az azonosításában, amelyek célzott fejlesztése révén hazánk helyi közösségei még sikeresebbé és erősebbé válhatnak.

 

A díjátadót követő első kerekasztal-beszélgetés során Dicső László, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségánek társelnöke, Dr. Boros Lajos, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense, valamint Szemző Hanna, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója vitatta meg a magyar települések fejlődési lehetőségeit a 21. században. 

Ezt követte Csernus Dóra, az Egyensúly Intézet klíma- és környezetpolitikai igazgatójának vitaindító előadása, amelyben az energetika kérdéskörét emelte ki, mint a fejlődés ma már megkerülhetetlen elemét. Előadásában bemutatta az Egyensúly Intézet által megvalósított energetikai konzultáció-sorozatot, amely országszerte 15 helyszínen összesen 70 polgármester részvételével teremtett arra alkalmat, hogy megvitassuk a zöld átállás és az energiaválságra adható válaszokat az önkormányzatok részéről.

 

A sikeres válságkezelés kulcsa az együttműködés és a tapasztalatcsere. Nem szabad alábecsülni a tapasztalatcsere és a hálózatok fontosságát!” – hangsúlyozta klíma- és környezetpolitikai igazgatónk.

 

A 15 helyszínen összesen több mint 150 döntéshozónak tudtuk bemutatni az agytröszt “Hogyan növeljük a magyar települések energiabiztonságát?” című javaslatcsomagját az önkormányzatok válságállóságának erősítésére. A konzultációk során külső energetikai szakértők is rendelkezésre álltak, akik a gyakorlati kérdések megválaszolásában tudtak segítséget nyújtani a polgármestereknek, konkrét megoldásokat mutattak az energiafelhasználás csökkentésére és a fosszilis energiahordozókról való leválásra. 

A vitaindító előadást a “Helyi autonómia és energiafüggetlenség – legjobb megoldások az energiaválságra” című kerekasztal-beszélgetés követte Papp Gábor, Hévíz polgármesterének, Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármesterének,  Széll Péter, Baja alpolgármesterének, valamint Schmidt Jenő, TÖOSZ elnöknek, Tab polgármesterének a részvételével. A beszélgetést Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója moderálta.

Az előadások és a kerekasztal-beszélgetések megtekinthetőek a Youtube csatornánkon.