Skip to main content

Csernus Dóra 2004-ben végzett a Szegedi Tudományegyetemen közgazdászként, európai integrációs szakirányon. Már a diplomamunkáját környezetpolitika témában írta, és azóta is ezen a területen dolgozik. Másoddiplomáját a Paris 8 egyetemen, az Institut Français de Géopolitique képzésén szerezte.

Csernus Dóra klímapolitika szakértő

Fél évet töltött az OECD Környezetvédelmi Igazgatóságán, a biológiai sokféleség közgazdaságtani vonatkozásait elemző csoportban. Ezt követően jelentkezett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba, ahol a Nemzetközi és EU Ügyek Főosztályán dolgozott, főleg éghajlatpolitika, levegőtisztaság-védelem, vízvédelem és hulladékgazdálkodás területeken. Különböző ENSZ, EU és OECD üléseken képviselte Magyarország álláspontját ezekben a témákban.

Csernus Dóra a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa csapatának tagjává vált annak megalakulásakor, majd a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Szakpolitikai Főosztályán felelt minden környezetpolitikai témáért, és a közigazgatási államtitkár ezekből történő felkészítéséért.

Pályafutását ezt követően az egyetemi szférában folytatta: mikor létrejött a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a karok közötti Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Központ, vezető szakértőként segítette a holisztikus fenntarthatósági szempontokat előtérbe helyező műhely fejlődését. Társszerkesztője az NKE-n használt, A fenntartható fejlődés és az állam feladatai című tankönyvnek.

12 év közszférában szerzett tapasztalattal lépett a környezet- és klímapolitikai tanácsadói pályára. Dolgozott a Klímapolitika Kft-nek, a Klímastratégiai Intézetnek, illetve szabadúszó tanácsadóként számos hazai és nemzetközi projektben vett részt, ahol alkalma nyílt meglévő tudását kiegészíteni energiapolitikai szaktudással.

Csernus Dóra külső szakértőként segítette az Egyensúly Intézetet a Magyarország 2030 könyv éghajlatpolitikai, levegőtisztaság-védelmi és vízpolitikai részeinek kidolgozásában. 2023 óta az Egyensúly Intézet klíma- és környezetpolitikai igazgatója.

Anyanyelvi szinten beszél franciául, felsőfokon angolul.
Hobbija a science-fiction, a fantasy, a kerékpározás és egyszerűen a beszélgetés.