Megjelent az Egyensúly Intézet levegőtisztaságról szóló szakpolitikai anyaga

Szerző: | febr 23, 2021 | Hír

„Hogyan mentsük meg 13 ezer magyar életét?” Ezzel a kérdéssel indul az Egyensúly Intézet első szakpolitikai javaslata. 

A tanulmány a magyarországi légszennyezettség problémáját és annak leküzdését szolgáló lehetőségeket mutatja be.

Az Európai Unión belül Magyarországon az ötödik legalacsonyabb a születéskor várható élettartam. Közel három évvel le vagyunk maradva a 65 éves kor után várható egészséges életévek számát tekintve. Rossz egészségügyi mutatóink nem valamiféle megváltoztathatatlan magyar adottságból erednek. Az okok jól azonosíthatók: az látszik, hogy az egyik fő egészségkárosító jelenség a légszennyezettség. A legfontosabb levegőszennyező anyagok pedig a szálló por és a nitrogén-oxidok, és ezek jelentős részben a lakossági fűtésből és a közlekedésből származnak.

A most megjelent háttértanulmány ebből kiindulva a légszennyezés elleni fellépés két fő beavatkozási területeként az épület és a közlekedési szektort azonosítja. A részletes tanulmány mellett kettő szakpolitikai javaslat foglalja össze a megvalósítható és szakmai egyeztetéseken alapuló szükséges intézkedéseket ezeken a területeken.

A háttértanulmány és a javaslatcsomagok itt érhetők el.

Az agytröszt most megjelent javaslatát további 15-20 szakpolitikai anyag követi a következő egy évben, melyekben a gazdasági növekedés erősítésére, a szegénység csökkentésére, oktatási eredményeink javítására, a pozitív nemzettudat erősítésére, és a tiszta és rendezett ország megteremtésére tesz javaslatokat az Egyensúly Intézet politikai és gazdasági döntéshozóknak. Az agytröszt minden szakpolitikai javaslatát ingyenesen közkinccsé teszi, amelyeket bármilyen döntéshozó szabadon felhasználhat.