Skip to main content

Az elmúlt hónapokban az Egyensúly Intézet szakértőinek öt különböző témában is megjelent publicisztikája, interjúja a vezető hírportálokon:

Boros Tamás a szuburbanizációs trendekről írt a Telexen. Cikkében kifejti nagyvárosaink elnéptelenedésének okait, valamint hogy mit tehetünk ellene és miért fontos a jelenlegi tendecia megfordítása. Ebben a témában az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is nyilatkozott

Boros Tamás, agytrösztünk igazgatója a szegénységről is interjút adott Népszavának. “Abszurd módon csak azért, mert valaki szegény, még nem juthat állami támogatáshoz. Mindig kell valamilyen más jogosultság: például gyereket nevel, vagy korlátozott munkaképességű.”

Filippov Gábor kutatási igazgatónk a digitális Magyarország lehetőségeit mutatta be a G7 portálon. Publicisztikájában kifejti hogyan áll ma Magyarország a digitális átállás folyamatában, valamint mik a legfontosabb stratégia célok, hogy az ország versenyképessé váljon a digitalizációnak köszönhető új globális világrendben. Kiemelte: “Új termékek, új szolgáltatások, új típusú munkahelyek jönnek létre, a globális gazdasági verseny teljesen új viszonyrendszerben fog zajlani – méghozzá nem a távoli jövőben, hanem már holnap.”

Csernus Dóra vezető klíma- és környezetpolitikai szakértőnk a hazai nehézipar „zöldítésének” költségeit számolta ki a Portfolio-n. Az acél-, a cement- és a vegyiparban, összesen nagyságrendileg 2,6 milliárd eurós tőkebefektetésre lesz szükség 2050-ig, hogy elérjük a kitűzött klímasemlegességi célt. Ez a jelenlegi magyar GDP mintegy 1,6 százalékának felel meg.

Végül, de nem utolsó sorban pedig Marek Bertram, vezető politikai elemzőnk az értelmi fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozott a 24.hu-n.