Skip to main content

“A jövő kompetenciái – a jövő oktatása” konferencia

2023. november 29-én került sor az OTP Fáy Alapítvány és az Egyensúly Intézet közös a jövő oktatásával foglalkozó konferenciája, amelyet “A jövő kompetenciái - a jövő oktatása” címmel rendeztünk meg.

A konferencia célja volt, hogy külföldi és hazai szaktekintélyek előadásai alapján képet nyújtson arról, hogy a technológiai fejlődés és a globalizáció miként változtatja meg a munkaerőpiaci elvárosokat. Ehhez kapcsolódóan bemutattuk, hogyan változhat az oktatás és a tanulás célja a jövőben, valamint milyen fejlődési trendek és átalakulások várhatók az oktatásban Magyarországon és a világban. 
Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy két tényező képes egy közepes jövedelmű országot kiemelni: olajat talál, vagy az oktatásba fektet. Az első számunkra nem opció, így marad a második út. Az oktatás tehát nem cél, hanem eszköz, hogy a leggazdagabb országok közé kerüljünk” – emelte ki Boros Tamás, agytrösztünk igazgatója bevezető előadásában.
Igazgatónk előadásában a következőket hangsúlyozta:
  • Különbözőek vagyunk és különböző értékeket vallunk, de két dologban mindenki egyetért: az egyik, hogy a hosszú és egészséges élet jobb, mint a rövid és betegségekkel terhelt; a másik, hogy jobban szeretnénk jóllétben élni, mint szegénységben. Ahhoz pedig, hogy viszonylagos gazdagságban éljünk hosszú életet, olaj híján az oktatás vezet.
  • A diákok egy negyedéről lemondunk: a PISA-teszteken a magyar diákok negyede alulteljesít, így ők funkcionális analfabétaként hagyják el az iskolát. Elemzőként úgy tekintünk ezekre a diákokra, hogy az ország lemondott róluk.
  • Ezzel szemben akiknek rengeteg esélyt adunk, azok a diplomások. A diplomás túlképzés egy káros mítosz: ha a béreket nézzük, az egész Európai Unióban itthon éri meg a második legjobban egyetemre menni.
Előadásának fontos üzenete volt hogy, ha valaki jól akar élni, annak a legbiztosabb út az egyetemen át vezet: a diploma mindennél többet ér az egyén és az ország életében.
Nem csak az egy főre jutó Nobel-díjasok számában kellene versenyeznünk, hanem az egy főre jutó diplomások számában is” – zárta le előadását igazgatónk.
A konferencia kiemelt résztvevői voltakProf. Auli Toom, a Helsinki Egyetem Oktatás és Tanulás Központjának igazgatója, a Finn Oktatási Kutatás Szövetség elnöke; Michael Stevenson, az OECD kiemelt oktatásszakmai tanácsadója; Bíró Pál, a Google Magyarország ügyvezetője; Halácsy Péter, a Prezi és a Budapest School társalapítója; Dr. Ilona Södervik, a Helsinki Egyetem digitális oktatással foglalkozó docense; Csejtei Ildikó, az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője és Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója.

Sajtómegjelenések a konferenciáról:

Telex

Forbes

Pénzcentrum

HVG

Világgazdaság

NLC