Skip to main content

Szegénységkutatás

2024

A 2010 és 2019 között tapasztalt általános életszínvonal-növekedéssel a hazai szegénységgel kapcsolatos módszertani és szakpolitikai viták megfogyatkoztak, de a szegénység nem tűnt el. Az Egyensúly Intézet hisz abban, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeresebb és gazdagabb a 21. században, ha a szegénységet nem az egyén problémájaként, hanem össznemzeti kihívásként kezeli. Ezért is tette közzé 2021-ben a szegénység csökkentéséről szóló szakpolitikai javaslatcsomagját, amely többek között a szegénység hatékonyabb mérésére is tartalmaz ajánlásokat. Ezeket a módszertani szempontokat az agytröszt 2023 óta a gyakorlatban is érvényesítette: az Egyensúly Intézet negyedévente közvélemény-kutatással vizsgálta a szegénység aktuális mértékét. Ennek köszönhetően lehetővé vált, hogy a tavalyi évet meghatározó gazdasági tendenciák (infláció, energiaválság, uniós források befagyasztása) közepette valós időben kapjunk képet a magyar társadalom pénzügyi kitettségének mértékéről.

Mindent összevetve jelenleg a magyarok negyede-harmada, tehát nagyjából 2,5-3 millió ember tekinthető szegénynek. Emellett 45-50 százaléknyi válaszadóról mondható el, hogy kijön a jövedelméből, és képes kiegyensúlyozott életvitelt fenntartani. A fennmaradó 15–20 százaléknak nem igazán okoznak gondot a hétköznapi kiadások, képesek félretenni kisebb-nagyobb összegeket, és gond nélkül fedezni tudnak egy jelentősebb váratlan kiadást.

A teljes kutatás ide kattintva érhető el.