Istenné akarnak válni a gazdagok

Szerző: | júl 15, 2019 | 2019/6, Blog, Technológia/Tudomány, Világtrend

Miért ne élhetnénk örökké?

Koalíció az Élet Radikális Meghosszabbításáért néven alapított nonprofit szervezetet egy amerikai ingatlanbefektető, James Strole. Az alapító célja, hogy széles körben népszerűsítse az emberi élettartam növelésével foglalkozó tudományos kutatásokat – írja a brit The Guardian, amely alapos cikkben járja körül az örök életért küzdő társadalmi mozgalmak helyzetét.

Strole fiatalkora óta az örök élet híve: bár ő maga nem tudós, az 1970-es évek eleje óta igyekszik széles körben terjeszteni a gerontológiának (az öregedéssel foglalkozó tudományágnak) az élettartam meghosszabbítását érintő felismeréseit. Minimális célja, hogy a saját életidejét legalább százötven évre vagy akár meghatározatlan időtartamra sikerüljön kitolnia. Hozzá hasonlóan az örök élet hívei általában nagyon keveset táplálkoznak, ugyanakkor cserébe számtalan különböző, hitük szerint az öregedést lassító tablettát szednek. A legtöbb szer elvileg a kognitív képességeket fejleszti, de erre egyébként is nagy figyelmet fordítanak: akad például olyan örökélethívő is, aki fejjel lefelé, a tükörből is megtanult olvasni, csak hogy rendszeresen tornáztassa az agyát.

Az örök élet fontos morális és filozófiai dilemmákat is felvet. Mindenekelőtt: miért is jó örökké élni? Általában kétféle érvvel találkozunk: a mozgalom tagjai közül sokan segíteni akarnak a világon, azaz folyamatosan új problémákat megoldani, továbbá megszüntetni a betegségeket és az ezzel járó fájdalmakat. Mások viszont nyíltan elismerik, hogy egyszerűen csak örökké hódolni akarnak az élet élvezeteinek. A mozgalom tagjait alapvetően két csoportra oszthatjuk. A racionalisták (elsősorban a gerontológia tudományos képzettséggel bíró képviselői) elsősorban szakmai okokból vizsgálják a kérdést. A második csoportot a Strole-hoz hasonló üzletemberek alkotják, akik a maguk részéről egyszerűen örökké szeretnének élni, és ezért pénzügyileg támogatják és népszerűsítik a mozgalmat.

Az örök élet hívei egyre többen vannak. Ami a szociológiai jellemzőiket illeti: jellemzően férfiak a Szilikon-völgy vagy a tőzsde világából, akik nem akarnak meghalni, és meg is van hozzá a szükséges pénzük, hogy ezért a jelenleg még elképzelhetetlen célért hatékonyan küzdjenek. Persze amióta az emberiség létezik, mindig is voltak, akik istenné szerettek volna válni; de a mostani törekvések javára szól, hogy a tudomány még tényleg soha nem állt annyira közel ahhoz, hogy ezt a célt legalább némileg sikerüljön megközelíteni, mint napjainkban.

A valaha élt legidősebb ember egyébként mindeddig Jeanne Calment volt, aki 1997-ben, 122 esztendős korában hunyt el. A sors iróniája, hogy a maga részéről távolról sem élt túlzottan egészséges életet: például 117 éves koráig dohányzott. Ennek ellenére az élettartam kitolásának ma ismert leghatékonyabb eszköze továbbra is a mindenki által ismert recept: megfelelő táplálkozás, kellő alvásmennyiség, testmozgás, stresszmentes életmód és mindenekelőtt: a modern orvoslás áldásainak kihasználása.

Világtrend – új eszmék, új kihívások, új megoldások.
Az Egyensúly Intézet
szemléje a világsajtó legérdekesebb híreiből,
az innováció, a gazdaság és a nemzetközi politika legfontosabb hosszú távú trendjeiről. Hogy
a médiazaj ne nyomja el az igazán fontos híreket.

ajánló