Gondolatolvasó eszközt fejleszt a Facebook

2019, augusztus 15 | 2019/8, Blog, Technológia/Tudomány, Világtrend

Az elménk a magánszféránk utolsó bástyája?

A Facebook olyan készülék fejlesztésén dolgozik, amely képes olvasni az emberek gondolataiban – írja a Vox. A készülék közvetlenül az agyi neuronok impulzusait alakítaná át szavakká és üzenetekké, így a felhasználók a segítségével úgy kommunikálhatnának, hogy közben ki sem nyitják a szájukat. A projekt rövidtávú célja, hogy a bénulással küzdő betegeken segítsen, akik csak az Egyesült Államokban több mint ötmillióan vannak. A Facebook azonban hosszabb távra tekint: a végcél az, hogy képesek legyünk a gondolatainkkal irányítani digitális készülékeinket.

A fejlesztést a San Franciscó-i Egyetem kutatói végzik, akik nemrégiben publikálták eddigi eredményeiket egy tudományos folyóiratban. Eszerint olyan algoritmust alkottak, amely képes az agyi jeleket valós időben szavakra fordítani – igaz, egyelőre mindössze 61 százalékos pontossággal dolgozik, és csak egyszótagú szavakat képes tolmácsolni. Ráadásul még csak olyan embereken tudják tesztelni, akiknek az agyába előzőleg sebészeti beavatkozás útján már elektródákat ültettek, hogy különböző rohamokat (például epilepsziát) kezeljenek velük. A jövőben szeretnék megkerülni a sebészeti beavatkozás szükségességét: ezt egy speciális headsettel oldanák meg.

Számos további cég, sőt az amerikai hadsereg is dolgozik hasonló fejlesztéseken, így például Elon Musk cége, a Neuralink is szeretné elérni, hogy egy nap az agyunkkal irányíthassuk az okostelefonunkat vagy a számítógépünket – ez a projekt várhatóan jövőre jut el a humán kísérletek szakaszába. 2006-ban egyébként egy Matthew Nagel nevű, lebénult ember volt az első, akinek a „BrainGate” nevű felület segítségével sikerült kizárólag agyi jelekkel játszania a Pong nevű számítógépes játékkal. Az újabb rendszerek gyakran már mesterséges intelligencia segítségével működnek – a legújabb fejlesztésekkel azt igyekeznek elérni, hogy az eszközök ne csak olvasni tudják az agyi jeleket, de továbbítani is képesek legyenek azokat.

Egy ilyen technológia azonban számos etikai kérdést is felvet. Az elménk a magánszféránk utolsó védvonala: abban található személyiségünk lényege, és abban rejtjük el legféltettebb gondolatainkat. Komoly etikai kérdéseket vet fel, ha ezt a védelmi vonalat is elveszítjük, és a legértékesebb gondolataink olyan cégek kezébe kerülnek, mint például a Facebook, amely a közelmúltban több adatvédelmi botrányban kompromittálódott. Egy saját döntésekre képes algoritmus ráadásul nem elszámoltatható, miközben annyira bonyolult a működése, hogy azt sokszor akár a létrehozói sem látják át teljesen. Súlyos és ellenőrizhetetlen veszélyt rejt például, ha az eszköz félreérti és rosszul tolmácsolja a gondolatainkat – mondjuk, gyilkossági szándékként fordít egy teljesen ártalmatlan közlést. Beláthatatlan következményekkel járhat az is, ha a „gondolatolvasás” a mindennapi normák részévé válik, és úgy adjuk fel fokozatosan „mentális magánszféránkat”, hogy észre sem vesszük, mígnem végül egyetlen titkos gondolatunk vagy vágyunk sem marad – ami a politikai hatalom számára is új természetű visszaélésekre adhatna módot.

Világtrend – új eszmék, új kihívások, új megoldások.
Az Egyensúly Intézet
szemléje a világsajtó legérdekesebb híreiből,
az innováció, a gazdaság és a nemzetközi politika legfontosabb hosszú távú trendjeiről. Hogy
a médiazaj ne nyomja el az igazán fontos híreket.

ajánló