A techszektor akár a demokráciát is veszélyeztetheti

Fejleszthető a társadalom a technológia segítségével?

Daron Acemoglu, az MIT világhírű közgazdásza a Project Syndicate-ben arról ír, hogy a mai technológiai cégek a szovjet ideológiához hasonló tévedésbe esnek, amikor azt feltételezik, hogy a világ a puszta „racionalitás” segítségével a végtelenségig fejleszthető. A szerző szerint a társadalmi problémák tisztán tudományos alapú megközelítése a történelem folyamán többször is katasztrófát okozott. A Szovjetunióban és Tanzániában például ez történt, amikor a kollektivizálás során mesterségesen próbálták növelni a termőföldek hozamát, ahogy arra is akadt példa, hogy a modern urbanisztika segítségével gyakorlatilag teljes városokat pusztítottak el.

Acemoglu James Scott politikatudóst idézve a „magas modernizmus” példáinak nevezi azokat a törekvéseket, amelyek során az emberek életét „felülről”, a természettudományok segítségével kísérlik meg átalakítani. Az ilyen próbálkozások sokszor figyelmen kívül hagyják, hogy az emberek adott viselkedési mintáit a komplex környezet sajátosságaihoz való alkalmazkodás formálta. Amikor a döntéshozók elutasítják ezeket a kialakult kereteket, hogy a tudomány és a racionalitás segítségével szervezzék újra az életet, szinte mindig kudarcot vallanak. A „magas modernizmus” a történelem során azon autoriter rendszerek kezében bizonyult a legkárosabbnak, amelyek gyenge, leigázott társadalmakat kíséreltek meg átalakítani a segítségével. A szovjet kollektivizálás esetében például az állami elnyomás az állampárt „vezető szerepében” gyökerezett – miközben nem léteztek olyan intézmények, amelyek ellensúlyként védelmet nyújthattak volna az elnyomott parasztoknak.

Napjainkban a nagy számítástechnikai cégek és ambiciózus vállalkozók is a „magas modernizmus” képviselőiként lépnek fel, amikor a technológia „csodaszereivel” igyekeznek javítani az emberek életminőségét: a mesterséges intelligencia, a Big Data vagy az internet segítségével próbálják fejleszteni a munkamódszereket, az egészségügyet vagy
a kommunikációt. Ezzel egy időben azonban figyelmen kívül hagyják a színes helyi adottságokat, a történelmileg kifejlődött társadalmi sajátosságokat. Mindenekelőtt pedig felborul az egyensúly az új technológiák fejlesztői, illetve azok között, akiknek az életére ezek az új technológiák hatással lesznek. A hétköznapi embereknek semmiféle beleszólásuk nincs
az új eszközök és alkalmazások fejlesztésének, illetve alkalmazásának meghatározásába. A Facebookról vagy a Twitterről például senki sem tudta volna előre megmondani, hogy idővel a propaganda, a dezinformáció, a gyűlöletbeszéd és a zaklatás legnagyobb platformjaként fognak funkcionálni.

Acemoglu szerint két intézmény nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a technológia ne ezen az úton haladjon, hanem képes legyen tanulni a hétköznapi emberek tapasztalataiból és igényeiből: a piac és a demokrácia. A piacnak, sok millió fogyasztó döntésének mindenekelőtt afféle védőkorlátként kellene kiszűrnie a technológiai szektor felülről érkező rossz döntéseit. Eközben elengedhetetlen a jól működő demokrácia, amely a társadalmi igények becsatornázása nyomán képes szabályozni a gazdasági folyamatokat és az új technológiák megfelelő alkalmazását, miközben gátat vet a nagy cégek politikára gyakorolt befolyásának is. A demokrácia egyúttal – az ellentétes nézőpontok szabad ütköztetése és az ellenállás legális csatornái révén – hatékony mechanizmusokat kínál  a veszélyes „magas modernista” minták terjedésével szemben. Acemoglu arra figyelmeztet, hogy önmagukban a rendszeresen megtartott választások sem elegendők:
ha a fogyasztók nem tudatosítják magukban a „magas modernizmus” veszélyeit, a technológiai újítások végső soron
magát a demokráciát sodorhatják veszélybe.

ajánló