A technológiai fejlődés hatása az egyenlőtlenségekre

Szerző: | szept 27, 2019 | 2019/11, Blog, Technológia/Tudomány, Világtrend

Több innováció – igazságosabb társadalom

Az új technológiák nem okozói az egyenlőtlenségeknek, sőt akár megoldást is jelenthetnének rájuk – írja a The Conversation. Az utóbbi években sok szó esik a technológiai fejlődés, így az automatizáció és a mesterséges intelligencia megjelenésének társadalmi költségeiről. Az ilyen típusú innovációk eszerint munkahelyek megszűnéséhez és a munkavállalók alkupozícióinak romlásához vezetnek. Sőt, sokszor hangoztatják azt is, hogy az új technológiák nagyban hozzájárulnak a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek növekedéséhez. Ezért sokan követelik a techszektor komolyabb szabályozását, sőt az újítások terjedésének lassítását is.

Egy közelmúltbeli kutatás azonban, amely az egyenlőtlenségek növekedésének okait vizsgálta Németországban, éppenséggel arra jutott, hogy a probléma gyökere valójában épp az innováció és a vállalkozókészség hiánya. Ezért a technológiai innováció lassítása helyett arra lenne érdemes nagyobb figyelmet fordítani, hogy a második világháborút követő évtizedekhez hasonlóan a nyugati gazdaságok ismét élen járjanak az innovációban. Jó példa erre Németország esete, ahol az utóbbi években az egyenlőtlenségek az újraegyesítés óta a legmagasabb szintet érték el, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben itt a globalizáció nem járt munkahelyek külföldre való kiszervezésével, és az automatizáció is több új munkahelyet teremtett, mint ahányat megszüntetett.

Pedig a németek egyébként sokat költenek innovációra: 2000 és 2016 között az erre fordított pénzek 50 százalékkal növekedtek, és ma elérik a GDP 3 százalékát. A német innovációk azonban kevésbé hatékonyak, mindenekelőtt pedig csekélyebb a kereskedelmi értékük, mint korábban. Ebben az is szerepet játszik, hogy az innovációra fordított német költések rendkívül koncentráltak: többnyire csak a legnagyobb német vállalatok fektetnek kutatás-fejlesztésbe, miközben a legtöbb kis- és közepes méretű cég gyakorlatilag semmit.

Az egyenlőtlenségek csökkentéséhez Németországban innovációra van a legnagyobb szükség, hogy növelni lehessen a munkaerő termelékenységét. Ennek érdekében ösztönözni kell a kis- és közepes méretű vállalatok befektetéseit, mindenekelőtt pedig a nagyobb versenyt a szektorban. Emellett elengedhetetlen, hogy az ország egyre inkább elavult autóiparában felgyorsítsák az átállást az új technológiákra.

Világtrend – új eszmék, új kihívások, új megoldások.
Az Egyensúly Intézet
szemléje a világsajtó legérdekesebb híreiből,
az innováció, a gazdaság és a nemzetközi politika legfontosabb hosszú távú trendjeiről. Hogy
a médiazaj ne nyomja el az igazán fontos híreket.

ajánló