A mesterséges intelligencia a háziorvos munkáját is segítheti

Szerző: | jún 27, 2019 | 2019/5, Blog, Technológia/Tudomány, Világtrend

Olcsóbb és hatékonyabb lesz az ellátás

Napjainkban egyre gyakoribb jelenség, hogy amikor betegnek érezzük magunkat, először az interneten keresünk rá a tünetekre, hogy megállapíthassuk, pontosan mitől is szenvedünk. Egy friss felmérés szerint azonban alig az esetek felében kapunk pontos választ a problémánkra, így vagy feleslegesen beszélünk be magunknak valamilyen betegséget, vagy ami még rosszabb, azt hisszük, hogy semmi bajunk, miközben tényleg orvosi ellátásra lenne szükségünk. A The Daily Beast azt mutatja be cikkében, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát (AI) arra használni, hogy otthonról valós diagnózist kapjunk állapotunkra, ezzel is hatékonyabbá téve a háziorvosok munkáját.

Több országban, például az Egyesült Királyságban már korábban bevezettek egy online felületet, ahol egy chatbottal beszélgetve a betegek valós képet kaphatnak a betegségükről. Ez a rendszer óriási adatbázisból dolgozik, amely több ezer orvos tudását képes becsatornázni. Ennek előnyeit elsősorban azok élvezhetik, akik vagy túl távol laknak az egészségügyi szolgáltatóktól, vagy túl elfoglaltak ahhoz, hogy minden aprósággal orvoshoz rohangáljanak. A technológia ráadásul kifejezetten költséghatékony, hiszen az orvosoknak csak a valóban beteg emberekkel kell foglalkozniuk, és az egészségbiztosítási rendszernek sem kell finanszíroznia felesleges kezeléseket és vizsgálatokat.

A mesterséges intelligencia fejlettsége ma már ott tart, hogy pontosan ugyanakkora hatékonysággal ismeri fel például a bőrrákot, mint a bőrgyógyászok: ha feltöltünk egy képet egy anyajegyről, az adatbázisban lévő több ezer anyajegy képének felhasználásával könnyedén diagnosztizálni lehet így a melanómát. De az AI olyan elváltozásokat is képes észrevenni a tüdőben, amelyeket az emberi szem nem venne észlelne, ami nagy mértékben segíti a tüdőorvosok munkáját. Egy számítás szerint az AI-hoz kapcsolódó fejlesztések a jövőben a manapság félrediagnosztizált betegségek 10-20 százalékát is megelőzhetik.

A mesterséges intelligencia persze nem jelent megoldást az egészségügy minden problémájára. A ritka megbetegedéseknél például kifejezetten pontatlanul működik, hiszen nem rendelkezik elegendő információval a helyes diagnózis megállapításához. A másik súlyos probléma az átláthatóság kérdése: a betegek nem tudják, hogy az AI mi alapján hozza meg a döntéseit, ahogy azt sem értik, hogyan működik pontosan a rendszer. Szintén aggasztó, hogy az AI nem mindenkinél ugyanannyira eredményes. A színes bőrű betegeknél például nagyon rossz hatékonysággal ismerte fel a bőrrákot, hiszen az adatbázis elsősorban fehér emberek adataival rendelkezik – ami komoly etikai és szakpolitikai aggályokat vet fel. A szerző szerint viszont az AI felhasználása az egészségügyben minden hiányossága ellenére is fontos előrelépés, ami segíthet abban, hogy a jelenlegi reaktív orvoslás helyett az egészségügy minél több ember számára elérhető, a megelőzésre fókuszáló szolgáltatássá válhasson.

Világtrend – új eszmék, új kihívások, új megoldások.
Az Egyensúly Intézet
szemléje a világsajtó legérdekesebb híreiből,
az innováció, a gazdaság és a nemzetközi politika legfontosabb hosszú távú trendjeiről. Hogy
a médiazaj ne nyomja el az igazán fontos híreket.

ajánló