A jóléti állam hatékony fegyver a szegénység ellen

Mire kellene még többet költeni?

Matt Bruening élesen bírálja a Jacobine-ben azokat, akik szerint a jóléti állam nem jelent valós megoldást a szegénység leküzdésében – szerinte még az Egyesült Államok toldozott-foldozott szociális hálója is kétharmadával csökkentette
a nyomort, ha a szegénységi küszöb alatt és felett élők számát vetjük össze egymással.

A bruttó jövedelmek alapján 77,9 millióra tehető az USA-ban élő szegények száma (ami az aktív lakosság 24 százalékát jelenti), miközben az adózás és a jóléti juttatások után rendelkezésre álló jövedelmek alapján ez a szám 42,4 millió fő (13,1 százalék). Ez alapján a jóléti állam intézményei 46 százalékkal csökkentik a szegények számát.

A szerző szerint ugyanakkor elégtelen módszer egyszerűen kiszámolni, hogy az összes piaci jövedelem és a rendelkezésre álló jövedelem alapján hányan esnek a szegénységi küszöb alá, és hányan tudnak átjutni azon. Ez a módszer ugyanis nem veszi számításba a jóléti állam pozitív hatásait a szegénységi küszöb alatt élők életére, így azt sem képes meghatározni, hogy milyen szociális programok tesznek a legtöbbet az alacsony jövedelműek életének javításáért.

Szerinte pontosabb képet kaphatunk a helyzetről, ha azt vizsgáljuk meg, hogy az összes, illetve a rendelkezésre álló jövedelmek alapján milyen messze helyezkednek el a háztartások a szegénységi küszöbtől. A szegény családok összesített távolsága a szegénységi küszöbtől dollárban kifejezve megadja, hogy mekkora is a „szegénységi rés”. Ez a szám a bruttó jövedelmek esetében Bruening számításai szerint 512 milliárd dollár, vagyis a szegénynek minősülő családok összesen ennyivel maradnak a szegénységi küszöb értéke alatt. Az adózás és a jóléti juttatások után rendelkezésre álló jövedelmek esetében ugyanez a szám 173 milliárd dollár. Ezzel a módszerrel számolva a jóléti állam 66 százalékkal csökkenti a „szegénységi rést”.

A szerző számításai alapján az állami nyugdíj- és más időskori juttatások 40 százalékkal, míg a rokkantsági ellátások 20 százalékkal csökkentik a „szegénységi rést”. Vagyis a társadalombiztosítási rendszer, amely elsősorban az inaktívakat (időseket és rokkantakat) célozza, a szociális háló legfontosabb és leghatékonyabb részének mutatkozik. Ezért a szegénység elleni küzdelem következő fontos lépése a szerző konklúziója szerint az lenne, hogy azt újabb csoportokra, mindenekelőtt a gyermekekre és a fiatalkorúakra is kiterjesszék.

ajánló